Fidesz

ma | Élőben
Mindenkinek szembe kell néznie a múlttal, és az eseményeket tárgyszerűen érdemes feltárni, így enyhül a társadalom kollektív lelkiismeretére nehezedő nyomás is - mondta Tarlós István főpolgármester a budapesti gettó felszabadulásának 73. évfordulóján, csütörtökön Budapesten.
ma | tv2
Gulyás Márton és a Közös Ország Mozgalom festékkel dobálta meg és firkálta össze az Állami Számvevőszék épületét. Bár csak néhányan voltak, az ÁSZ szerint így is több százezer forintos kár keletkezett a műemlék épületben. A Fidesz szerint egyértelműen Soros György fizetett provokátorairól van szó. .
ma | Klubrádió
Jövő csütörtökre hívta össze a nemzetbiztonsági bizottság ülését a testület szocialista elnöke. Molnár Zsolt megerősítette, hogy ide várja majd Orbán Viktor miniszterelnököt is, akitől az állítólagos Soros tervre vonatkozó bizonyítékok bemutatását várja. Valószínűleg Orbán Viktor nem megy, ugyanis sajtófőnöke, Havasi Bertalan a Klubrádió kérdésére azt válaszolta, hogy "a magyar kormány álláspontját minden nemzetbiztonsági bizottsági ülésen a nemzetbiztonsági ügyekben illetékes miniszter vagy annak képviselői fejtik ki.
ma | Propeller
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel az Országházban tárgyalt Jan Figellel, az Európai Unió vallásszabadságért felelős különmegbízottjával – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel. Jan Figel tájékoztatta a magyar kormányfőt aktuális vizsgálatairól, melyek közül kiemelte a keresztények és más vallásúak egyre romló helyzetét Pakisztánban.
ma | Index
És sok-sok csilliárdnyi pénzt. Csak sajnos a sportban nem működik, hogy Soros, Brüsszel, migránsok.
ma | Menedzsment fórum
A Medián felmérésén válaszoló fideszesek 51 százaléka ezt elképzelhetőnek tartja, 13 százalékuk pedig nagyon valószínűnek.
ma | Klubrádió
Már a Fidesz szavazói szerint is Orbán Viktor strómanja Mészáros Lőrinc - derült ki a Medián közvéleménykutatásából, amelyet a HVG közölt. Közel kétharmados azok aránya, akik szerint a kormányra „nagyon nagy” vagy „nagymértékben” jellemzőek a pénzügyi visszaélések.
ma | MSZP
Kriza Ákos valószínűleg még nem kapta meg a Fidesz pártközpontjából a „migráns-sorvezető” szövegét, amely szerint a menekültek 90%-a már elhagyta hazánkat. Így fordulhatott elő, hogy véletlenül beismerte, hogy a titokban befogadott 1300 menekült Magyarországon talált új otthonra.
ma | Magyar Nemzet Online
A miniszter szerint úgy viselkedtünk, ahogy a Rákosi-diktatúrában volt szokás. A vásárhelyi választásról beszélgettünk.
ma | OrientPress
Megtartotta záró ülését a Reformáció Emlékbizottság csütörtök délelőtt az Országházban. A testület ‒ melynek elnöke Orbán Viktor miniszterelnök, tagja Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint a protestáns történelmi egyházak vezetői is ‒ visszatekintett a reformáció ötszázadik évfordulójának eseményeire, értékelte az elvégzett munkát, a Kárpát-medence-szerte megszervezett mintegy 1800 programot ‒ tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-t.
ma | 24.hu
Csak két nap telt el az előző győzelme után, most is leesett egy többmilliárdos cupák Orbán Viktor jó barátjának. Persze az EU pénzéből.
ma | Napi.hu
Habár Lázár János novemberben bejelentette, hogy az állam megveszi a fővárostól a hányatott sorsú Bálna épületet, a határidőig mégsem tett rá ajánlatot. A pályázati irányár 11 milliárd forint volt. Lázár ... ...
ma | Menedzsment fórum
Lakossági fórumon újságolta el a nagy hírt Lázár János.
ma | [origo]
A 107. Kormányinfón biztosan téma lesz a Stop Soros-törvénycsomag is.
ma | 24.hu
A Facebookon a baloldal összefogva legyőzné a jobboldali pártokat, az LMP nagyon leszakadt a többiektől.
ma | Népszava
Nem is tolja vissza az országot messzebbre a Fidesz, mint 1969-re.
ma | 24.hu
Egykori tanára szerint a legrosszabb Fidesz-korszak még csak most jöhet.
ma | Napi.hu
A Fidesz szavazóinak jóval több mint fele gondolja azt, hogy nagyon valószínű vagy elképzelhető, hogy több magyarországi ismert üzletember valójában Orbán Viktor miniszterelnök strómanja. A fideszes szavazók ... ...
ma | MSZP
Elvárjuk a Fidesztől, hogy ugyanolyan gyorsasággal reagáljon az Elios Zrt. közbeszerezéseiről szóló Európai Csalás Elleni Hivatal jelentésére, mint ahogy azt a 4-es metró ügyében tette.
ma | hvg.hu
Hónapok óta dübörög a "Soros az illegális migrációt támogatja" mantra – a belügyminiszter pedig azt mondta, nem így van. Orbán Viktor is erre hivatkozva kért pénzt híveitől – átverné őket? Ön mit gondol?
ma | Index
Az LMP-s politikus ott lesz csütörtökön a nemzetbiztonsági ülésen.
ma | 24.hu
Így kampányolt városában a miniszter a fideszes polgármester-jelölt mellett.
ma | Propeller
Jövő csütörtökre hívták össze az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, melyen meghallgatnák Orbán Viktort – tudta meg az atv.hu Molnár Zsolttól. Molnár Zsolttól, a bizottság szocialista elnökétől a tévécsatorna honlapja úgy értesült, a jövő csütörtöki ülés témája Orbán Viktor miniszterelnök meghallgatása a titokban befogadott 1300 menekültről és a Soros-tervről.
ma | Magyar Nemzet Online
A Hódmezővásárhelyhez tartozó, a város közelében lévő Kútvölgyön tartott szerda este lakossági fórumot Lázár János.
ma | Magyar Nemzet Online
És micsoda visszatérésnek nézünk elébe! Öveket becsatolni, mutatjuk, mit tartogat a csütörtök.